Kéktúra MTB – 9.nap

Útvonal: Szárliget – Péliföldszentkereszt (OKT – 11.sz. túra: Gerecse-Gete hegy)

Szárliget vasútállomásról reggel 9-kor indulva nem egészen másfél óra alatt felértem a Somlyó tetejére, ahol egy nem éppen korszerű kulcsosház áll. Nem tudom, hogy még látogatható-e, de meglehetősen lerobbant állapotban van. Az út Szárliget határából a Nagyegyháza környéki szakasz kivételével erdőben megy, normál erdészeti úton, egy-két szép szántót kivéve nem sok látnivalót nyújt. 
A hegytetőről a Koldusszállás pecsételőhelyig kellemes lejtmenet következett, szintén nem túl sok érdekességgel. 

Pecsételés után aztán megkezdődött a tartós emelkedés (szintén földúton) a Bányahegyi erdészház pecsételőhelyen keresztül a Gerecsére. Mivel hosszú út állt még előttem, jó pár hegymenettel, nem volt kedvem felmenni a Gerecse tetejére, de azért egy-két szép kilátási pont így is akadt útközben. 

Útközben megnéztem még a Tűzköves barlang bejáratát, ami a barlang “zsomboly” jellegét tekintve nem is csoda, hogy le van zárva. Nem lenne jó lezuhanni 30 métert a mélybe a Jura kori csigaminták közé. Merthogy a barlang egy jelentős geológiai kutatóhely, ahol a jura kori rétegződéseket vizsgálhatják az érdeklődő kutatók. 
A barlang után szuper ösvényen downhillezhet le a bringás Pusztamarótra, ahol emlékműnézés és pecsételés után indulhat is tovább Péliföldszentkereszt irányába. 

Mivel az estét valahol a bajóti Öreg-kő hegy környékén terveztem eltölteni, tettem egy kis kitérőt Bajótra, ahol feltankoltam a készleteimet. 

Bajótról visszatekertem Péliföldszentkeresztre, ahol azt állapítottam meg, hogy elfog a nyugalom. Na nem mintha eddig olyan sok stressz ért volna útközben. Mindenesetre nagyon békés hely ez, nem csoda, hogy már a 12-13. században említik a krónikások és a mai napig búcsújáró hely. 
Miután feltöltekeztem pozitív energiákkal, egyre jobban kezdett érdekelni az Öreg-kő és a rajta található barlangok. 
Több szálláshely opciót is mérlegeltem, az egyik a hegy lábánál található esőbeállóknál lett volna, de miután odaértem, úgy döntöttem, hogy ez lesz a “worst case” lehetőség és inkább megnézem a barlangot vagy a hegytetőt. 

A Jankovich-barlanghoz lépcsők vezetnek, ahol felszenvedtem a biciklit, ami a túrára két oldaltáskával is fel volt szerelve. 
A barlang fokozottan védett és épp úgy mint az őskorban, ma is lakott. Az őskorban ősemberek laktak itt, ma pedig denevérek. A denevérek már lassan ébredeztek a barlang belső részeiben és alattuk szörnyű guanószag terjengett. Miután jól körbejártam és elképzeltem, hogyan élhettek itt őseink, úgy döntöttem, hogy jobb lesz másik szállás után nézni. Innen még egy jó kis poros és meredek kaptató vezet a hegytetőre, újabb biciklivonszolás következett hát. 
Az Öreg-hegy tetején több kilátási pont és hangulatos tűzrakóhely is van. Itt elidőztem, mert a naplementés panoráma lenyűgöző volt és feltette a pontot az i-re. 
Már kezdtem azon gondolkozni, hogy hol üssem fel a sátorponyvámat, amikor a messziben, valahol keleten borús felhők kezdtek gyülekezni, így megnéztem gyorsan a meteorológiai jelentést, ami másnapra zivatart (azaz lehetséges villámlást is) jelzett. Bukó, gondoltam, mehetek az esőbeállóba, ami környékén tuti, hogy valamilyen vadak vonulnak esténként. Ekkor láttam meg a völgyben egy tisztás mellett egy egész újszerűnek tűnő, fedett magaslest. Irány. 
Egy kis dh után lent is voltam a tisztáson, ahol tárt karokkal várt a magasles, amit nemrég építhettek a vadászok. Volt ajtaja, ablaka, teteje és még forgószék! is benne. Rövid söprögetés után bevettem magam és hamarosan már rotyogott is a vacsora a gázfőzőmön.
Alkonyat után megfigyelhettem egy őzet és később, már a sötétben egy másik nagyvadat, ami hívogatta társát. 
Hajnalban aztán jött is az eső, de köszönet a vadászoknak és a szuper magaslesüknek, nem áztam el. 

Összefoglaló:

A túra majd végig jól biciklizhető, pár hely kivételével (pl. Öreg-kő) nem is kell leszállni a nyeregből. Péliföldszentkeresztig nem tartogat túl sok izgalmat vagy szép kilátást, de mint mindig, az erdő jó. Péliföldszentkereszten könnyű nyugalomra lelni és utána az öreg-kői panoráma kihagyhatatlan, na és az ősember barlang(ok) is páratlan  élményben részesítenek. 

Defekt: 0
vad : 2 kígyó, 2 őz


Országos Kéktúra biciklivel gps trackje – 9.nap:

Teljes távolság: 58.35 km
Letöltés

Galéria:

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólás