
Kéktúra MTB – 4.nap
Útvonal: Keszthely – Káptalantóti
A kéktúra folytatásával majd egy évig megvárattam magamat. Végül is április közepén elhatároztam, hogy itt az ideje egy újabb szakaszt letekerni. Mivel a Balaton partján portyáztunk épp, úgy döntöttem, hogy csak egy napot tekerek, csökkentett menetfelszereléssel. A terv a 4. és az 5. túra megtétele volt, de szerencsére tovább is jutottam. Vasárnapra szép időt írtak, ezért a z első vonattal elzötyögtem Keszthelyre, ahonnan reggel 9-kor már folytattam is az egy évvel ezelőtt befejezett túrát.
10 perc tekerés után már kint is voltam Keszhely határában az erdő szélén. A Festetics kilátót most kihagytam, gondoltam, hogy lesz még rá alkalom és van előttem jó pár km.
Keszthely és Vállus között javarészt erdészeti földúton kellett feltekerni, csak a faluba leereszkedő, kicsit meredekebb szakasz volt izgalmasabb, ösvény jellegű. Kb. egy óra tekerés után be is pecsételtem a kisfüzetbe a 40. számú vegyes bolt mellett. Vállus és Lesenceistvánd között nagyon jó kis szakaszon kellett végigtekerni. Szép kertes, szőlős övezet egy-két szuper kilátást biztosító hellyel.
A lefele ereszkedés pedig nagy öröm volt. A Keszthely és Lesenceistvánd szakasz nem több mint két órába telt, húsz perc múlva pedig már a kávémat kortyolgattam a Lokomotív büfé teraszán, ahol a talolcai pecsét található.
Tervem szerint itt ebédeltem volna, de nem voltam éhes, úgyhogy gondoltam, hogy egy kis vízvételezés után megrakom még a Szent György-hegyet is és Szigligeten keresek egy éttermet.
Tapolcáról a belvárosi kis tavak között vezet ki a túristákkal megtömött út, de pár perc múlva már a főúton suhantam következő úticélom felé. 5-10 perc után szerencsére felkanyarodott már az út a szőlők közé, és megkezdtem a lassú emelkedés a túristaházig. Ide érve benyomtam egy pecsétet a füzetbe és felcipetem a biciklit a bazaltorgonák mellett futó lépcsős úton. Tiszta szerencse, hogy csomagtartós táskák nem voltak nálam, akkor rendesen megizzasztott volna ez a cipekedés.
A bazaltorgonák fölé érve folytatódott az út a hegytetőig, majd a túloldalon lefelé ismerős úton gurultam Szigliget irányába, az ősszel pont itt gyalogoltunk fel a hegyre.
Szigligetig nagyjából aszfalton tekertem el, sok túrista és teltházas éttermek fogadtak, úgyhogy ebéd nélkül indultam tovább Badacsonytördemic felé, ahol végülis 3,5 órával keszthelyi indulásom után a helyi vegyesbolt portékáival megtöltöttem korgó hasamat. Az eredeti terv az volt, hogy csak idáig jövök, de mivel gyerek volt még az idő és erőt is éreztem a lábaimban a Badacsonyhoz, tovább indultam.
Teli hassal nem esett jól a faluból felfelé vezető út, de hamar belejöttem. Itt szép szőlők közt vezet az hosszan elnyúló emelkedő egészen egy túristaházig, ahonnan hamarosan a Bújdosók lépcsőjéhez értem. Itt is jártam már, biciklivel is, így tudtam, hogy mi vár rám: 464 lépcső, nyakamban a bringával. \m/
Miután felértem, már szintén ismerős terepen tekertem el a kilátó aljáig. Közben a Rózsakövekig volt egy szuper lejtő, ahonnan ismét vállon hoztam fel a bringát. Ezek a lépcsők nem hiányoztak, de legalább nem “csaltam”. 🙂
A kilátótól a már sokszor megjárt, dh gyanús ösvényen gurultam le egyészen a főútig. Célom, Káptalantóti már csak pár km-re volt. A Keszhely feletti dombok, a Szent György-hegy és a Badacsony megmászása után annyira nem esett már jól a Gulácsra feltekerni, ezért itt a hegytetőt kihagytam. Egyébként szép, burjánzó erdei ösvényeken vezet itt a kéktúra.
7 órával az indulás után, délután négykor már a Káptalantótiban letelepedett barátaim teraszán kortyolgattam a hosszúlépésemet.
Összefoglaló:
A 4. és 5. túra biciklizésre tökéletesen alkalmas. Leszámítva azt a pár lépcsőt a Szent György-hegyen. Keszthely és Badacsonytördemic között viszonylag sok az aszfaltos út, nem igazán értem, hogy a bankancsos túrázókat miért itt vezetik el, mindenesetre biciklivel ezeken gyorsan át lehet jutni.
A 6. túrából csak Káptalantótiig jutottam. A Badacsony nagyon kalandos mountainbike-kal, de a Bújdosók lépcsője kemény. Egyébként ha még jobb kondiban lettem volna, a Csobánc még belefért volna simán a napba, főleg, hogy nagy csomag nélkül voltam.
Defekt: 0