
Kéktúra MTB – 1.nap
Útvonal: Írott-kő – Sárvár
Nekivágtam az Országos Kéktúrának, biciklivel. Az első etapnak a kiírás szerinti 1.sz. túrát tűztem ki, azaz az Írott-kő és Sárvár közötti szakaszt. A kiírás szerint ez 69,5km.
Az Írott-kővet az osztrák oldalról közelítettem meg, odaáig kocsival mentünk, majd a kiscsaládom társaságában felsétáltunk. Az első pecsét bebélyegzése után búcsút intettünk egymásnak és már robogtam is lefele a hegytetőről.
Az út a Hörmann-forrásig nagyjából lefele vitt, így élvezhettem a suhanást kicsit. A bringa jól bírta a köves terepet és a csomagok rögzítése is jól sikerült, mivel semmit sem hagytam el az elején.
Az Óház-tetőre felvitt az út, így felfele menetben is tesztelhettem magamat és a bringát. Eddig minden oké volt. További, nagyjából ereszkedős terep vezetett a második pecsételőhelyhez, a Hét(vezér)-forráshoz. Itt rövid pihenőt tartottam és már suhantam is tovább Kőszeg felé. A város előtti kálvária út nagyon tetszett, főleg, mert a árokszerű úton jól meg lehetett ereszteni a bringának.
Az első pecsételőhely az Írott-kőnél.
Kilátás az útról Szombathely felé.
Az út az Óház-tető nemrég felújított kilátója mellett visz el.
Pecsételőhely a Hét(vezér)-forrásnál.
A Kőszegi-hegység
Kőszegen átgurulva az út Tömörd felé vitt, szép erdészeti utakon. Itt hosszú egyenes szakaszok váltogatták egymást, mely bringával élvezetes volt, minimális szintkülönbségekkel. Tömördön már szerettem volna ebédelni, de nem találtam egy lokált sem, így az Ablánci malomcsárdát, a következő pecsételőhelyet szemeltem ki, 9 km, easy. Itt szép répcemezők mellett vitt az utam, szintén könnyű terepen. Legnagyobb sajnálatomra konstatálnom kellett, hogy a valaha sok német túristát kiszolgáló csárda évek óta zárva tart. Sebaj, vizem volt még és pár szem szőlőcukrom is, így felfrissülve továbbindultam Szeleste felé. Itt kicsit dimbes-dombosabb volt a terep, de az út továbbra is földutakon és erdészeti utakon vitt, így gyorsan tudtam haladni. Szelestében a pecsételőhely egy kocsmában van, ahol péntek délután lévén, a falu férfi tagjai már nagyban söröztek, némelyikük már kicsit tántorgott is. Érdekes volt elkapni ezt a kis munka ünnepet.
Szeleste és Sárvár között még volt 20km-em, amit korgó gyomorral tettem meg, mivel se Bögötön, se Csényeújmajor településen nem volt semmi nyitva. A táj itt nagyon szép volt, frissen hántolt termőföldek között vezetett az út, továbbra is földutakon. Este 6-7 körül értem be Sárvárra, ahol a Nádasdy-vár mellett gyorsan benyomtam a pecsétet, majd a Banya-tanya étteremben egy rántotthúst egy korsó sörrel.
Eredeti tervem szerint el akartam hagyni Sárvárt és valahol a természetben letáborozni, de az egész napos nem-evés, majd erre a rántotthús-sör kombó rávett, hogy inkább aludjak egy kempingben. A fürdő mellett található Vadaskert fogadó biztosít kempingezésre is lehetőséget, így pár német lakóautós túrista mellett, ebben a kempingben töltöttem az éjszakát.
Itt már egy jó kis túraúton visz az út
Répcemező valahol Kincsédpuszta és Ablánc között
Szeleste határában található tanyák és a templom
Összefoglaló:
Minden a terv szerint ment, a bicikli jól bírta az első akadályt, a felszerelések rendben voltak és az út is abszolút kellemesen telt a nyeregben. Az útvonal teljesítésére kb. 6,5 órára volt szükségem és nem sokszor álltam meg. A táv biciklivel abszolút járható, helyenként azért jól jött a hátsó felfüggesztés is. Kőszegen ebédelnem kellett volna, vagy legalább valamennyi kaját magamhoz venni, mert Sárvárig egy helyet sem találtam, ahol adtak volna harapnivalót. (na jó, nem kopogtattam be senkihez sem…)
Sok vadat is láttam, mivel gyorsan és viszonylag hangtalanul közeledtem feléjük.
Defekt:0
Video:
Hamarosan…